Rendszerszintű gond van a burgerrel, mondja Gazda főszerkesztő. Nem értek vele egyet, és meg is mondom, miért.
A bucival van baja Albertnek, azzal, ahogy szerinte a buci ráerőszakolja a maga korlátoltságát a hamburgerre. Még pontosabban azt fájlalja, hogy az otromba buciba zárva a Hús soha nem tud igazán kibontakozni.
A kulturális-önéletrajzi háttérrel most nem foglalkozom, nincs azzal semmi baj. A burgerforradalom, kézművesség és a világegyetem aktuális 10 legjobb hamburgere pedig nem tud izgatni. De amikor a főszerkesztő leideológiázza a kézzel evést, akkor úgy érzem, tőle szokatlan hanyagsággal fogalmaz. Hol van a higgadt mérlegelő Gazda Albert? A magyar újságírás nagy öregjének számító elemző?
Pontosan a kézzel evés a hamburger lényege, és pontosan az a buci szerepe, hogy a kézzel evést civilizált módon tudja végrehajtani az ember. (A jó buci nehéz műfaj, de már egy közepes buci is elfogadható hamburgert eredményez, ha a hús rendben van. És nem kötelező megenni az egész bucit. Jelen posztnak azonban mindez nem tárgya.)
De hogy ideológia lenne a kézzel evés? Ezt nehezen tudom elfogadni. A közvetlen, taktilis kapcsolat az étellel nem attól jelentőségteljes, hogy visszavedlünk Vadászó Férfivá vagy Nővé, hanem hogy más érzékeinket is bevonjuk a táplálkozásba. Nem beszélve arról, hogy az evőeszköz használata több munkát igényel az agytól, így elvonja a figyelmet az ételtől.
A hamburgerkérdés talán túl megosztó, ezért analógiához nyúlok: vajon a tölcséres fagylalttal is rendszerszintű probléma van? Hogyan viszonyul a tölcsér a fagylalthoz? Ideológiai kérdés-e a nyalás? Lehet pohárból, kanállal enni a fagylaltot, biztosan lehet késsel-villával is, de az más műfaj. Nem muszáj szeretni a tölcséres fagylaltot, de hiba lenne az ízlésbeli véleményeket ténymegállapításokként kezelni.
Csak ennyit szerettem volna elmondani burgertémában. Ja, és hogy a sült krumplit is kézzel kell enni hozzá.