A leveles tészta -hacsak nem ez a munkája valakinek- nehéz ügy. Nagyon nehéz. Rengeteget kell vele dolgozni, fizikai munkát igényel és még így is beüthet a pokol és munkánk a tepsi aljában folyik szét.

Nekem most sikerült először, de most annyira, hogy az első kész táskát percekig nézegettem, számolgattam a rétegeket és nem hittem el, hogy szinte lisztszemcse vastagságú, szilánkos hártyákat emelt a közéhajtogatott vaj. A sütést végigszurkoltam az üvegajtó előtt, és néztem, emeli már, mennyire emeli, ó, tényleg emeli, te jó ég, és még és magasabbra, mintha egy előadást néztem volna, amit én rendeztem és most izgulok, el ne rontsa senki. Nem rontotta el senki, és hiába főztem már bonyolult dolgokat, most éreztem először, hogy művészet van. Most megyek és megsimogatom őket, aki pedig hasonló élményekre vágyik, kövesse a videóban található szájbarágót. Menni fog.

Advertisement

(Nem a vaj alakítja a rétegeket, hanem a víz, ami sülő tésztában gőzzé változva a vízzáró vaj miatt nem tud elszökni, így feltolja a rétegeket, nem csodálatos?)