2011 augusztus 23

Hajni Annánál aludt Pesten és ittak. Pontosabban elszabadult a pokol. Aztán a konyhakövön ülve és visítva elkezdtek történeteket mesélni. Aztán leírták. És élesítették. Mi meg ilyen hiteles arcok vagyunk, amit elvállaltunk, az el van vállalva, nem fogunk visszavonni, kitörölni. Beleállunk a következményekbe és álljuk a vihart.

A mai politikai események hatására mindez eszembe jutott, ahogy az is, ahogy az indexes haverok hívtak már másnap reggel, mert felrobbant az UV-számláló, és nem vagy normális, de hát ez mekkora, végre valaki írt erről. Majd Plankó Gergő mindezt megzenésítette, az évfordulón -mert vol évfroduló- egy kocsma közepén elő is adta nekünk. Én hónapokig nem tudtam elmenni sehova anélkül, hogy ne szegezzenek nekem kínos kérdéseket. Mindenki.

Hejj, micsoda daliás idők voltak, azóta mondjuk én már szoktam gondolkodni is néha, meg dolgoztam multinál is, ha értitek, hogy mondom. Ez pedig maga a tartalom, azóta is szerkesztés, és vágás nélkül. Én nem merem elolvasni újra.

Advertisement

Azóta is köszönjük a pálinkát Klágnak és Sárinak.

Az úgy volt, hogy a Hajni itt marad szerdáig. Sokkal hamarabb elszabadult a pokol. Tizennyolcas karika. Aki nem bírja az ilyesmit, olvasgasson recepteket, de szerintünk ez lazán belefér a gasztronómia tárgykörébe, pláne itt. Csók. Anna és Hajni.

Az Iparra jártam, gyakorlati óráink a múzeum tetőterében voltak megrendezve egy óriási teremben. A teremből gipszkartonnal leválasztottak egy szobát, ott voltak a konzultációk, tanári értekezletek.

Advertisement

Aznap majdnem az egész csoport bejött, Klári is (nem Klári, nyilván, hanem Rita. Nem igaz.).

Csajok, segítsetek, én nem szeretek szopni!

Úúúlallalaaaaaa. Izomból nekifutottunk a témának, mindenkinek volt ötlet, tapasztalat, trükk és móka a zsebében, öntöttük a nyomóasztalra, sírva röhögtünk, zuhogtak a nevek, főleg az egyetemről, kinek milyen, mekkora, milyen hangokat ad ki, és, és, és, mennyit és milyen ízűt. Bemelegedtünk, viháncoltunk, vihogtunk, ciki és menő történeteket meséltünk hangosan, sok nyálat köpve, a pasik nyomoráról, ügyességéről, elélvezés utáni helyzetkezeléséről, gyengédségéről, gyengeségéről. Hangosan. Úgy fél óra, és fél tucat fekete öv kiosztása után kinyílt a kutrica ajtaja, és az egyik tanár szépen, könyörögve kérte a tanfolyam berekesztését, mert dolog van.

A szex és a gasztronómia kapcsolatát hisszük, rendszeresen tárgyaljuk. Bíró Lajos megmondta: Ahogy eszel, úgy baszol. Ez így van. És mi eszünk, rendesen, vadul, sokat, örömmel, röhögve. Az egy hülyeség, hogy úrinő lenyeli. Úrinő nem veszi be, pláne nem csinálja végig, és soha nem nyelné le. Ez a lényeg, a hajópadlóra dobni mindent a gyerekkorból, a neveltetésből, a tartásból, a büszkeségből, az egyenjogúságból, a havi keresetből, a sikerekből, a kanyarokból amik kiadták, a rád toporogva várakozó sorokból, a nem fogadott hívásokból, mindenből. Akkor fogod jól csinálni. Neki megadom magam.

Átadom a szót a Hajninak.:

Az első sokkoló. Aztán ráérzel az ízére. És akkor már természetes... Mint ahogy most ülök a laptop előtt.. fehér csipkés francia bugyi, trikó... Az első belecsap a torkodba, mint az ostor. Fuldokolsz, keserű, rohansz, kiköpöd. Öklendezel a csap felett. Később megszereted... és felfedezed az ízeket. Szelíd gesztenye. Fehér bors. Némi menta. Nyári szarvasgomba...akkor is öklendezel és könnybe lábad a szemed, de már azt sem bánod, hogy markolják a hajad a tarkódon és nyomják a fejed...ahham... igen, sós....erős, mint a kecsketej és sűrű... vagy híg és édeskés... egyben enyhe kakukkfű... de a legjobb a feszítés a torkomon és a nyögések a fejem felett, meg az egyre erősödő zihálás.... és az én fuldokló, könnybe lábadt khm... odaadásom....;

A kérdés a címben, ma férfi olvasóinkra nem vagyunk kíváncsiak. Bekaphatják.